Ezen a helyszínen, ebben a budai villában rengeteg rossz állapotú fa nyílászárót javítottunk. Ezeknek a fa ablakoknak és ajtóknak elég nagy részének cserés hangulatuk volt, ugyanis láthatóan több évtizede nem voltak festve, felületkezelve. Ennek eredményeképpen igen rossz állapotban voltak.
A videó elején két olyan nyíló fa ablakot láthatunk, amiknek a külső-alsó része jelentősen korhadt és hiányos állapotban volt. A kedves Ügyfél kérte tőlünk, hogy mindenképpen mentsük meg ezeket a nyílászárókat, mert több szempontból sem szeretnék cseréltetni ezeket, tekintettel arra is, hogy ezek között jó pár íves ablak is van. Természetesen a tőlünk megszokott módon ezeket a korhadt fa részeket eltávolítottuk és hosszadalmas, aprólékos, precíz munkával kifoltoztuk, helyreállítottuk őket. Ezután következett a munka többi része, azaz illesztettük az ablakokat, hogy már könnyedén és megbízhatóan záródjanak, új vízvetőket helyeztünk föl rájuk és természetesen kicseréltük a gyári gumiszigetelést is, ami a tokba volt eredetileg bemarva. Ezek után majd a csiszolás és mázolás fog következni és az üveg és farészek találkozásánál pótolni kell a sziloplasztot!
Ahogy a videóban is haladunk előre, a másik szobában láthatunk egy régi karos bukó nyíló faablakot, amiből volt jó pár darab, ezeknek nagy része csak nagyon nehezen vagy már egyáltalán nem volt működtethető. A nagyrészüket még lehetett javítani, sikerült őket beállítani úgy, hogy ezek után már könnyedén, szépen és megbízhatóan záródjanak. Mint ahogy a többi ablaknál, itt is cserélni kellett a vízvetőket és a tokba mart gyári gumiszigeteléseket.
Ezen a szinten a fürdőszobában elhelyezkedő szintén régi karos bukó nyíló fa ablaknál már nem lehetett megmenteni ezt a karos átváltót, ezért lebontottuk és fölpántoltuk fix nyílóra az ablakot. Mivel az ablaknak már elég megereszkedett formája volt, ezért ezt egy erős illesztéssel korrigáltuk, ezek után már könnyedén és szépen zárható lett ez az ablak is. Persze, ahogy a többinél is a fa vízvetőt és a gumiszigetelést cseréltük.
Ahogy az látható a videóban is, a nappali kültéri íves falában jó pár kisméretű íves fa ablak helyezkedett el, amik szintén nagyon nehezen vagy egyáltalán nem működtek. Ezek között is volt egy két olyan, aminek az alja kívül igen rossz korhadt állapotban volt. Természetesen ezeket is szakszerűen és precízen foltoztuk, javítottuk és ezek után elvégeztük ezek illesztését, javítását úgy, hogy már könnyedén és megbízhatóan működnek. A fa vízvetők és a gumi szigetelések cseréje persze itt is megtörtént.
Az épület többi szintjén is keveredtek ezek a különféle típusú ablakok, amiket szintén javítottunk, és a földszinten a már sokkal újabb típusú bukó nyíló de rosszul működő ablakokat is javítottuk, beállítottuk és persze újra szigeteltük.
Az alsó szinten még volt egy kifelé nyíló zsalugáteres fa teraszajtó, aminek az alja szinte szanaszét volt rohadva, korhadva. Természetesen ezt is helyreállítottuk, megmentettük, de erről már egy másik videóban és esettanulmányban számolunk be!
Ebben a villa épületben található nyílászárók tökéletes példája annak, hogy miért nem érdemes elhanyagolni a fa nyílászárók festését, felületkezelését. Ugyanis ha ezeket mind cserélni kellene, akkor az már egy horribilis összeg lenne, nem beszélve a bontással és beépítéssel járó kellemetlenségekről és plusz költségekről!
Amennyiben saját fa ablakainál hasonló problémákat tapasztal, forduljon hozzánk bizalommal!