Ebben a videóban látható egy kifelé nyíló fa ajtó aminek a pántjai már teljesen elfáradtak, és az alsó pánt külön életet él az ajtószárnyhoz képest. Mint később kiderült az ajtó falca is szét volt repedve, amit majd foltozni, javítani kell. Ennek az ajtónak a belső felén található kisablak alsó pántja láthatóan el van törve, ezért újra kell majd pántolni és illeszteni. A külső ajtót a kedves ügyfél kérésére nem kell szigetelni viszont a befelé nyílót azt igen. A lakásba belépve található fürdőszoba ajtóban a zárszerkezetet cserélnünk, és a sérült rész miatt az ajtó belső felét foltozni kell majd.
Itt a munkánk azzal kezdődött; hogy a kifelé nyíló fa bejárati ajtót új pántokkal felpántoltuk, az ajtót illesztettük, pászítottuk és a sérült, szétrepedt falcrészt kifoltoztuk. Ennek eredményeképpen az ajtó most már könnyedén és szépen működik, záródik. Mivel az ajtó eleje valamelyest meg van ereszkedve, és nem takart rá rendesen a tok felső részére, ezért duplungoltuk a toknak azt a részét. Ennek az ajtónak a belső felén található kisablakot is újra pántoltuk, hogy az ismét működtethető nyitható legyen.
A befelé nyíló bejárati ajtó eredményes szigeteléséhez egy minimális illesztés, tok körbe lécezés, és szigetelés szükségeltetett. Majd a festés mázolás után ez a tok körbe lécezés egybe fog olvadni esztétikailag a tokkal.
A fürdőszoba ajtóban kicseréltük a zárszerkezetet, illesztettük az ajtót és beállítottuk a tokon lévő ellendarabot a hosszútávú megbízható működés érdekében. Az ajtószárny belső felén a videóban látható esztétikai hiba miatt hosszadalmas aprólékos munkával kifoltoztuk, javítottuk ezt a sérülést. Az ajtó festése után a javítások már nem lesznek láthatóak.
Bármilyen fa bejárati és beltéri ajtók javításával kapcsolatosan forduljon hozzánk bizalommal!