Rengeteg már korábban elvégzett ablak javításunk után hangzik el tőlünk az a mondat a kedves ügyfél felé, hogy szerencsésebb lett volna már jóval korábban javítani ezeket az ablakokat, és akkor nem törtek volna el ezek a már kicserélt alkatrészek, ezért olcsóbb lett volna a javítás költésége, és persze régebb óta tudták volna könnyedén működtetni, használni az ablakaikat, nem beszélve az ablak szigeteléséről. Mivel sok esetben hallottuk már azt a választ, hogy de hát eddig be tudtuk csukni, ezért most egy kicsit kielemezzük azt, hogy mik azok a jelek amiket ha tapasztal a kedves ügyfél akkor már célszerű javíttatni az ablakokat.
Menyjünk sorba, úgy ahogy a videóban is, az első szembetűnő dolog, hogy az ablak zárásánál a kilincset nem tudjuk lenyomni megfelelően a függőleges állapotba!
A második ahogy az látható is, hogy amikor nyitnám az ablakot akkor annak szorul az alja és ezért rángatva vagy rosszabb esetben erőteljes emeléssel lehet kinyitni és bezárni azt!
A már kinyitott ablaknál a tok alsó részénél található hosszabb ellendarabon, ahogy a videóban is látható erőteljes kopás található, de rosszabb esetben törni szoktak ezek az alkatrészek!
A következő negatív tapasztalás lehet, hogy a kilincset csak nehézkesen lehet mozgatni minden irányban, ami a zárszerkezet olajozásának a hiányából adódik!
Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a kilincs túlfordul, vagy már teljesen körbe lehet forgatni, és a működtetés közben kattogó hangot hallat, akkor nagy valószínűséggel el van törve a zárszerkezet, amit természetesen cserélni kell majd!
Ha a kinyitott ablak külső, alsó részénél azt látjuk, hogy a sziloplaszt elvált a fától vagy az üvegtől, akkor ezt a problémát javítani kell, hogy ne tudjon befolyni az esővíz az üveg alá és ott középen ne tudja elkezdeni rohasztani az ablak alját!
Ha azt tapasztaljuk, hogy az ablak akár csak külső felén dobja le a festéket, akkor azt mindenképpen csiszolni, festeni, felületkezelni kell, a faablak vagy erkélyajtó hosszantartó egészséges állapota érdekében!
Természetesen itt a videóban látható és a többi fa bukó nyíló ablakot is javítottuk, beállítottuk, a zárszerkezetet átolajoztuk az ablakok hosszútávú és kényelmes működtetése érdekében. Ezen kívül mindegyikben kicseréltük a gyári nútos szigeteléseket a megfelelő szigetelés miatt. Szerencsére törött alkatrészeket ebben a lakásban nem kellett cserélni egyik ablaknál sem.
Amennyiben hasonló problémákat tapasztal a saját fa bukó nyíló ablakainál, akkor forduljon hozzánk bizalommal és szívesen segítünk!